Mondják rá, olyan, mint a Madárvédő Golyókapkodó, csak nem szárnyasokat véd, hanem lombosokat. Nagyinterjú Budapest főtájépítészével. 

Hogy fog kinézni néhány évtized múlva egy zöld világváros?

A legfontosabb változás, amit remélni tudok, az lehet, hogy a jelenlegi rozsdaövezetek helyén új, modern városrészek állnak majd, melyekben megtalálható az összes alapszolgáltatás. A jövő zöld városa ugyanis többcentrumú, lakóinak keveset kell utazniuk ahhoz, hogy elérjék az alapszolgáltatásokat vagy jól érezzék magukat. Ez az úgynevezett „15 perces város” koncepció, efelé mozdul mások mellett Párizs, London, Berlin, Barcelona és a skandináv világ.

Budapest merre tart?

A huszadik század elején állami pénzből létesült Wekerletelep ilyen igénnyel épült, a Kádár-korszakban a Pók utcai lakótelep szintén. Sőt, a szocreál is szült emberléptékű lakótelepeket, noha a kor embertelen volt. Most viszont az agglomerációs hízás és a sűrűn beépített, de közfunkciókat nem tartalmazó lakóparkozás megy, ami élhetetlenné, fenntarthatatlanná teszi a városainkat az őrült ingázással és egyközpontúsággal, melyben a munkahelyek, intézmények zöme a körúton belül található.

Ahelyett, hogy a már tömegközlekedéssel, közmű- és úthálózattal ellátott rozsdaövezeteket írnánk újra, hagyjuk szétterülő lepénnyé válni Budapestet.

Ki az a bolond, aki ahelyett, hogy művelésből frissen kivont volt búzaföldön húzna föl házat, inkább nekiáll sittet elszállíttatni, szennyezett talajt ártalmatlanítani, termőföldet hozatni, és több hónapos csúszással, sok millió forint elköltése után kezd neki az építkezésnek?

Okos városok, okos országok erre találták ki, hogy bonus-malus rendszerben adnak ki engedélyt. Ha zöldmezősen építenél, borzasztó sokat be kell fizess a közös kasszába, ám ha szennyezett területet rehabilitálsz, az állam, az önkormányzat fizet neked. Gyönyörű példa a londoni olimpia körüli városrehabilitáció, ami ma, jóval a játékok után is zajlik, és a város szempontjából sokkalta fontosabb, mint maga az olimpia. London legdzsuvásabb, legszennyezettebb ipari negyedét jelölték ki az olimpia helyszínéül, egy olyan területet, ami egyébként egyetlen piaci szereplőnek sem kellett. Ráböktek, és azt mondták: oké, a következő huszonöt évben ez a városfejlesztés főiránya. Tel-Aviv szintén kiváló példa, ott már azért is mélyen a zsebedbe kell nyúlj, ha szintráépítést akarsz, és iszonyú pénzt áldoznak a szlömök rehabilitálására.

Budapest vezetése miért nem bök, s miért nem bonus-malusozik?

Ugyan meghatározhatjuk a beépítésre szánt területeket, de a többi jog az államnál van. És bizony az összes eddigi kormányunk a zöldmezős építést támogatta, támogatja.

Miért?

Egészen őszintén mondom: nem tudom. Rémes szűklátókörűség. A kormány egyetlen, ám hatásában alig érzékelhető intézkedése, hogy rozsdaterületi építkezések esetén a 27 százalék áfát 5 százalékra mérsékelte. Mindezt persze úgy, hogy egyre több olyan területre mondja, hogy rozsda, ami valójában nem az.

Miért?

Ugyanazért, amiért a hatalom közelében köröző vállalkozók rendre el tudják intézni, hogy nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősítsék a projektjeiket. A csókosoknak kapóra jön, ha még az áfán is nyernek 27 mínusz 5 százalékot.

Akkor kész is a megoldás. Írassuk az összes rozsdaövezetet Mészáros Lőrincre, kapjon mind „nemzetgazdaságilag kiemelt” matricát, és gyia.

Van rá mód, hiszen Budapest rozsdaövezeteinek zöme állami tulajdonban van. Motivációként megjegyzem, hogy rozsdaövezeti rehabilitációból is százmilliók szedhetők ki. Marha sok közpénzt visz el a rehabilitáció, de legalább a nemzet számára is hasznot hajt. Első körben ajánlom a Hajógyári-sziget déli részét, a Józsefvárosi pályaudvart és Rákosrendezőt. Mintának ott az Operaház Eiffel Műhelyháza, ami az Északi Járműjavító helyén épült meg. Európa nagyvárosaiban ilyenek történnek tömegével. Remek irány.

Hol a helye Magyarországon a zöld ügynek, a környezetvédelemnek?

Alul. Legalul.

Minisztere, minisztériuma 2010-ig volt a területnek.

Nem feltétlenül a miniszter személye az ügydöntő. A szakmai irányítás hatékonysága főosztályvezetői, osztályvezetői szinten dől el, ott utoljára a 90-es évek második felében ültek jó szakemberek. Többek között tájépítészek is. Hogy mást ne mondjak, ők javították föl a Balaton vízminőségét. A tavat ökológiai egységként értelmezték, megalkották a Balaton-tervet, létrehozták a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot, kimondták, hogy a part közterület, ahová nem építkezünk. Na, ennek mára annyi. Szintén a 90-es években lett kötelező a bányáknak félretenni pénzt, hogy ha majd befejeződik a termelés, legyen miből begyógyítani maguk után a tájsebet. Ennek is annyi.

A környezetvédelemmel is foglalkozó minisztériumok illetékeseinek ma fogalmuk sincs arról, mennyire nincs fogalmuk semmiről, arról meg pláne nincs fogalmuk, hogy milyen fontos feladatuk lenne.

Miért ők vannak ott?

Mert a politika, a hatalom számára a gazdaságfejlesztés az első, sőt, az egyetlen cél, és ebben számukra a környezetvédelem komoly hátráltató tényező. A gazdaság bedarálta a zöldügyeket.

Van az a logika, miszerint a környezetvédelem nem a szegény és fejletlen országok dolga, hanem a fejlett nyugaté, mely az ipari forradalom óta sokszorosan fölzabálta a Föld közös erőforrásainak rá jutó részét, meg is gazdagodott belőle, hát most zöldítsen, fizessen ő. Még a világ legnagyobb környezetszennyezője, Kína is így érvel.

Aki így érvel, hibásan gondolkodik. Ugyanis, ha nem végzi el mindenki a feladat rá eső részét, ha a környezetvédelem nem az emberiség egységes cselekvésében csúcsosodik ki, akkor nem lesz jövőjük sem a gazdagoknak, sem a szegénységből a Föld maradék erőforrásait felzabálva kitörőknek. Lesz pénz, de nem lesz mire elkölteni, sőt, idővel az sem lesz, aki elköltse. Ettől persze még jogos az igény, hogy a gazdagok segítsék a szegényeket a környezetvédelemben. Az Európai Unióban pont az a gyakorlat, hogy a hátrányos helyzetű régiók sokkal több forrást kapnak, mint a fejlettek. Más kérdés, hogy Magyarországon nincsenek valódi európai régiók.

Magyarország hét uniós régióra oszlik.

A 90-es években a helyi problémákat alaposan ismerő regionális fejlesztési ügynökségek döntöttek a központi források elosztásáról. Mára viszont elvesztették önállóságukat, önrendelkezésüket, nincs saját irányításuk, csupán statisztikailag léteznek, minden pénzről a kormány dönt.

Annak felismeréséhez, hogy nádirtással, kikötőbővítéssel, partra toronyházépítéssel kinyírják a Balatont, nem kell régió, tán még okos főosztályvezető sem. Politikai döntés kell hozzá legfölül, hogy „a Balcsi marad”. Nem?

Nem tisztem a Balatonról beszélni, mert Budapesthez nem tartozik közigazgatásilag, de mint egykor területi tervezéssel is foglalkozó tájépítésznek természetesen van véleményem. Korábban mások mellett a Balaton is rendelkezett hosszú távú fejlesztési tervvel, benne olyanokkal, hogy hol szabad építeni, hol nem, hol létesüljön út, hulladéklerakó, hol legyen védett terület. Nagy közös törvény ma is létezik, de kiüresítve és zanzásítva a Budapesti Agglomerációs Tervvel. Az ok itt is az, hogy semmi ne akadályozza a gazdaságfejlesztést.

Furcsa mód az uniós csatlakozásunk verte az első szöget a magyar környezetvédelem koporsójába. Azzal, hogy 2004-ben beléptünk az EU-ba, hirtelen lett egy csomó pénz, amit gyorsan el kellett költeni. Bojár Gábor nyilatkozta annak idején az Építészfórumon, hogy az ingyenpénz rengeteget tud ártani. Igaza lett.

A csatlakozás előtt három modell állt előttünk: az ír, a spanyol és a görög út. Az írek rengeteg fejlesztési extrapénzt alkudtak ki maguknak, amit kiemelkedő hatékonysággal költöttek el, ezáltal eminens fejlődésen mentek keresztül. A spanyolok is számos infrastrukturális fejlesztést valósítottak meg, támaszkodva a náluk precízen működő tartományi, regionális rendszerre, és ugyan fény derült néhány súlyos visszaélésre, a pénzt sok esetben káros urbanisztikai folyamatok erősítésébe ölték, de akadtak óriási sikertörténetek is, mint például Baszkföld, Barcelona vagy Andalúzia ugrásszerű fejlődése. A görögöknél viszont az volt az elv, hogy lopjunk el mindent, és utánunk az özönvíz. Magyarország a görög utat választotta. Aminek következményét nemcsak a gazdaság nyögi, hanem a környezetvédelem is.

Budapest zöld város? Vagy legalább zöldül?

Abból a szempontból nagyon zöld, hogy 51 százaléka zöldfelület. Abból a szempontból viszont nagyon nem zöld, hogy az az 51 százalék döntően magánterület, családi ház kertje, intézmények, munkahelyek parkja, állami erdő, magántulajdonú mező, szántó, valamint állami rozsdaterületeken gyarapodó bálványfaerdő. Közparkból csupán 6 négyzetméter jut egy fővárosi emberre, miközben a kérdést egészségügyi szempontból közelítő WHO ajánlása szerint 9 négyzetméter az optimum. Mi azért küzdünk, hogy az évtized végére hatról 7 négyzetméterre emeljük az arányt, amihez 226 hektárnyi új közparkot kéne létrehoznunk. 

Karácsony zöld polgármester?

Zöld, és amennyire meg tudom ítélni, erős szociális elkötelezettsége van. S ezt nem csak a szavak szintjén műveli.

Nyugati világvárosokban a költségvetés 3-5 százaléka megy zöldítésre, Budapesten ez csupán 1 százalék.

Egy átlagos nyugati városban, például Bécsben az ott keletkező GDP 8 százaléka marad a településnél. Budapesten két és fél százalék. A magyar fővárosnak a tömegközlekedés fenntartására sincs elég pénze. Az önkormányzatok jogainak és forrásainak kiüresítése, a függés rendszerének kiépítése szinte lineárisan zajlik a rendszerváltás óta, melynek egyik legnagyobb vívmánya az önkormányzatiság létrejötte volt. Az, hogy a helyi ügyekről helyben döntsenek. Ráadásul nyugaton évtizedek óta a fejekben is zajlik az átállás.

Budapesten gyilkos vita megy a pesti alsó rakpart autómentesítéséről, míg például Lyon ezen húsz éve túlesett, az emberek birtokba vették a partot, a lakótelepeken pedig birkákkal legeltetnek. Elképzeli ugyanezt Budapesten?

Lyonban hogyan oldják meg, hogy a jerke ne ürítsen a homokozóba és ne rohanjon ki az autók elé?

Nem viszik a homokozóba. Van villanypásztor, meg igazi is.

Itt is lehetne.

Ja, lehetne. És vajon mi történne az első malőrnél?

A polgármester fejét követelné a fideszes ellenzék, s a következő helyhatósági választáson a kakás homokozólapát, az elgázolt birka és az indexlámpáját veszített busz képével lenne tele a város.

Körülbelül.

Egyelőre meg kell elégedni a pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának kritizálásával. Gulyás Gergely miniszter szerint a lezárás elviselhetetlen dugókat és rettenetes környezetszennyezést okozna, megölné Budapestet. Nem mellesleg a Magyar Autóklub is „elutasítja az észak-déli közlekedési folyosóként használt rakparti szakasz végleges lezárását”. A Városházának van válasza arra, hogy a pesti alsó végleges lezárása esetén merre vezetődik el a forgalom? Pláne, ha valósággá válik az a terv is, hogy a Lánchíd a felújítás után is maradjon zárva az autósok előtt.

Gulyás Gergely már azzal butaságot mondott, hogy a pesti és a budai alsó rakpart lezárásáról beszélt, miközben kizárólag a pestiről van szó, annak is egy bizonyos szakaszáról. Az autóklubnak pedig azt üzenem, hogy a pesti oldalon a kétezres évek eleje óta nem a rakpart, hanem a körgyűrű pesti szakasza a legnagyobb átmenő folyosó, egyben maga az alternatíva. A 90-es években azt hallgattuk a szakmában, hogy akkor lehet a pesti oldalon forgalmat csillapítani a belvárosban, ha majd teljesen elkészül az M0 körgyűrű pesti szakasza. Nos, elkészült. A budai rakpartnak viszont nincs alternatívája, ugyanis az állam a mai napig nem készítette el a körgyűrű észak-nyugati szektorát. Megjegyzem, volt két főpróbája is annak, hogy meghal-e a város a pesti alsó rakpart nélkül. Az első még Demszky idején, amikor egyszerre épült a pesti és a budai alsó rakparton a főgyűjtőcsatorna, plusz lezárták a Margit hidat és a Szabadság hidat felújítás miatt, ráadásul készült a 4-es metró. Hat hónapig fennállt ez az állapot, az első pár héten valóban borzalmas dugók képződtek, ám az emberek apránként megtalálták az alternatívákat. Ez azt mutatja, hogy:

változtatás nélkül a közlekedők attitűdje sem változik.

Aztán a közelmúltban a vízfőnyomó-vezeték cseréje miatt egy teljes évre lezárta a főváros a pesti alsó rakpartot, miközben a metrófelújítás miatt rengeteg pótlóbusz nehezítette a városi közlekedést. A BKK szakemberei végig gyűjtötték az adatokat, modellezték a helyzetet, és arra jutottak, hogy ha nincs a buszpótlás, akkor a pesti alsó rakpart nélkül is működik a rendszer.

A járvánnyal megnőtt az otthonról dolgozók száma. Ennek van mérhető hatása a közlekedésre?

Hát persze. Sőt, ma már kijelenthető, hogy a home office egy része a járvány elvonultával is megmaradt, aminek jeleként számos multi költözik kisebb irodába. És szerencsére Budapesten is megindult az emlegetett fejben átállás. Egyre többen jönnek rá, hogy nem muszáj autózni, váltanak tömegközlekedésre, nő a bringások és a gyalogosok száma. A következő lépés, hogy az emberek közelebb költöznek a munkahelyükhöz, ami előbb-utóbb a városszerkezetre is kihat. Az összes nyugati nagyváros szorítja ki az autókat. Budapesten sincs más út. Meggyőződésem, ha jobboldali politikus vezetné a várost, ő is ilyen megoldásokban gondolkodna.

Tarlós nem gondolkodott ilyenben.

Mert ő nagyon a hetvenes évek gyermeke. Ma már nyugati fővárosok konzervatív főpolgármesterei is forgalomcsillapításban gondolkodnak.

Miért pont a hetvenes éveket hozza fel Tarlósra?

Mert akkoriban történt: ünnepelte az ország, hogy a Kossuth Lajos utcában felszedték a villamossíneket, és háromszor két sávra bővült az autók tere. Akkor még nem voltak tisztában azzal, ami ma már evidencia: a sávok számának növelésével nem megoldjuk a közlekedési problémát, hanem magasabb szintre emeljük, lásd a nyolcsávos autópályákkal szabdalt Los Angeles példáját, ahol csúcsforgalom idején sosem érsz haza, vagy időben a munkába. Szakirodalomként ajánlom az Összeomlás című filmet Michael Douglas és Robert Duvall főszereplésével.

Bármennyire is meglepő, Tarlós István főpolgármestersége alatt zajlott a rakpartpályázat, mely minőségében már egy másik pesti és budai rakparthálózatot álmodott.

Tarlósnál szó nem volt lezárásról.

Arról viszont igen, hogy a pesti alsó rakpart kizárólag a lokális közlekedést szolgálja ki az V. és a XIII. kerületben, az átmenő forgalmat viszont ne engedjük rá. Ez elég jelentős átrendezés. Amit a jelenlegi adminisztráció kiegészítve kíván megvalósítani.

Azon túl, hogy nem lesz autó, mi változik?

Visszatér a régi rakodópart jelleg, sok fával, zölddel, díszburkolattal, kap a belváros egy lineáris közparkot, jobb lesz itt élni.

Az árvizek nem mossák majd el a zöld rakpartot?

A terveink szerint árvízálló lesz. Van minta:

Hamburgban húszezer lakossal egész városnegyed, a Hafencity épült az Elba hullámterében, a lakóházak alsó szintjén árvízkapuk, a közterületeken a padok lehorgonyozva, minden egyes fa bevédve árvízterelő műtárgyakkal.

Éttermek, kocsmák lesznek?

Nem vigalmi negyedet akarunk, hanem működő, zöld közteret, lehetőleg a fogyasztás kényszere nélkül.

Ki lehet feküdni egy pokrócra?

Persze.

Mikortól?

Őszintén nem tudom.

Min múlik?

Leginkább a pénzen.

Mennyi pénzen?

Erre a kiviteli tervek adnak majd választ. Hozzávetőlegeset.

Hozzávetőlegeset?

Ki tudja, mekkora lesz az infláció és hogy hány építőanyagár-robbanás vár még ránk? Aki ma kiviteli tervek nélkül árakat mond, az hazudik, sőt elérkeztünk abba a fázisba, hogy még kiviteli tervek birtokában sem biztos a végső ár.

A 2024-es önkormányzati választásra a szép zöld rakpart lehetne Karácsony Gergelytől a Nagy Mű.

Szorosnak tűnik a határidő. Ettől sokkal nagyobb az előkészítésre fordítandó időkeret. A tervegyeztetési, engedélyezési, kivitelezési közbeszerzési eljárások nem mennek két nap alatt a pénzzel kitömött kormányzati szervezeteknek sem, a főváros pedig pénzzel sincs kitömve. A Nagy Mű amúgy is sokkal inkább a Városháza park lehet. Az ígéret volt. A rakpart nem volt ígéret.

Városháza parkozzunk is majd, de előbb pipáljuk ki Karácsony másik nagy zöldítő projektjét: a bicikliutakat.

Pipáljuk.

Ön bringázik?

Jobbára gyalogosan használom a várost. Vagy tömegközlekedem, bérmotorozom. Elvétve bringázom, és nagyon elvétve autózom, kizárólag a hétvégékre korlátozva.

Belvárosi?

Sasadi.

Onnan gyalogol be nap mint nap?

Hat kilométer be, hat ki. Kétszer bő egy óra. Ami egyrészt sport, másrészt átállás fejben a családi üzemmódból hivatali üzemmódra és vissza. Énidő.

Azért csak van véleménye a kerékpársávokról.

Van.

Jó helyen vannak azok a sávok?

Keresik a helyüket. Van, ahol ez elsőre sikerült, van, ahol komolyabb átalakítás szükséges a megfelelő helyre kerülésükhöz.

Miért nem találták meg elsőre a megfelelő helyüket?

A Covid miatt gyorsan és furcsán történt a dolog. Emlékezzünk vissza, azokban a hónapokban úgy lehetett fotózni Budapesten, mint a Vanilla Sky jeleneteiben: kiléptél az utcára és nem láttál senkit. A Városháza is szinte kiürült, majd’ mindenki home office-ban dolgozott, csak a vezetők ültek bent. Hasonlóan Európa többi nagyvárosához eltűnt az autóforgalom, plusz rettegtek az emberek a közösségi közlekedéstől. Viszont biztonságosnak ítélték a kerékpározást. Erre reagálva az önkormányzatok mindenütt a világon villámgyorsan ideiglenes bringasávokat jelöltek ki. Budapesten is ez történt, mégpedig autósávok elvételével, busz- és kerékpársávok összevonásával, parkolóhelyek és járdák egy részének megszüntetésével. Akkor az helyes döntés volt, reflektált az igényekre, de még zajlik a finomhangolás. 

Meddig tart a finomhangolás?

Évekig.

Nem úgy megy, hogy kiállnak pár hónapra a forgalomszámlálók, egy szakember összesít, levonja a tanulságokat, és hajrá?

Egy világváros iszonyú összetett szerkezet, és nekünk a lakók igényeit leginkább szolgáló döntéseket kell hozni. Közteret jól megtervezni a világ legbonyolultabb dolgainak egyike. Minden mindennel összefügg, rengeteg ellentétes érdek között kell kitaposni az arany középutat.

A kerékpársávokon, azok kommunikációján, meg az abból fakadó „Ka-rá-csony al-kal-mat-lan” üzeneten sokat bukhatnak politikailag.

A politikai aspektusról a politikusokkal kell interjút készítenie. De figyelve a közélet rezdüléseit, állítom, Karácsony Gergely tehet bármit, a propagandamédia úgyis azt tolja, hogy élhetetlen lett Budapest, Tarlós alatt suhant a forgalom, most meg dugó mindenütt. Ami nyilvánvalóan nincs így. A dugót nem a politikusok idézik elő, hanem az autók. A budapestiek egyébként nem hülyék, nem veszik be a maszlagokat, látszik ez talán abból is, hogy a fővárosban nem a Fidesz nyert az országgyűlési választásokon.

Budapesten felzárkózott a Fidesz. És a párt vidéki sikerében is alighanem szereppel bír, hogy az ott élők elhitték, hogy Karácsony tönkre tette Budapestet, s nem akarták, hogy az ellenzék az egész országgal ezt tegye.

Nyilván azokat lehet hazug üzenetekkel feltüzelni, akiknek kicsi a helyismeretük a fővárosban. És ők nem a budapestiek.

Fázzunk egyet. A pesti rakpart északi szakaszának minapi felújítása során ültettek szép nagy fákat, de már most sárgul némelyik.

A 2017-es úszó-világbajnokság kapcsán a Margit híd és az Árpád híd között elkészült a Moszkva sétány, ami ugye azért kapta pont ezt a nevet, mert amikor a Moszkva teret 2011-ben Széll Kálmán térre kereszteltük vissza, Tarlós István megígérte Vlagyimir Putyinnak, hogy elnevez valami mást Budapesten az orosz fővárosról. A névvel nincs bajom, azzal inkább, hogy a Moszkva sétányon talajkapcsolatos fa alig van, szinte kizárólag dézsásak. Amikor 2019-ben megérkeztem dolgozni a Városházára, már engedélyezési szakaszban voltak tervek arról, hogy ugyanezt folytatják a Parlament előtt, a Margit hídtól a Lánchídig, de felhívtam a döntéshozók, tervezők figyelmét arra a tényre, hogy minden sétány lényege a fásítás. Ami ebben az esetben sem egyszerű feladat. Hinnénk, hogy a Duna mellett rengeteg a talajvíz, elég leszúrni a csemetéket, és rögtön az égig nőnek. Csakhogy mielőtt a Parlament megépült, gyárak álltak itt, és azok elbontott sittjéből és a Dunából kotort kavicsból töltötték föl az alsó rakpartot. Ráadásul aszályban extrém mélyre süllyed a Duna vízszintje és vele együtt a talajvíz. Vagyis a fa szempontjából se víz, se tápanyag. Megoldást a gyökércellás módszer kínált: lefordított sörösrekeszekhez hasonló dobozokba termőtalajt és mindenféle, a fák növekedését garantáló jóságot töltünk, ezekből minden egyes fa alatt kitöltünk egy hat köbméteres gödröt, s ebbe kerül a növény. Iszonyú drága, a talajfelszín alatt tízszer annyit költöttünk el, mint amennyibe maga az előnevelt fa került.

S mégis pusztulnak.

Arról nem a módszer tehet, hanem az, hogy mind a tervező, mind a kivitelező nagyot akart álmodni, illetve nagyot akart mutatni, és Hollandiából huszonöt éves oszlopos tölgyeket szerzett be. Csak hát minél idősebb egy fa, annál magasabb az átültetési kockázat, annál hosszabb ideig tart az ültetési sokk, és annál inkább előfordul, hogy néhány példány megadja magát. Ekkora fáknál szinte papírforma, hogy a 10 százalékuk a leggondosabb fenntartás mellett sem ered meg, ráadásul a kivitelező elkövetett néhány bakit, például a kipányvázás kapcsán, s ez sem tett jót a begyökeresedési folyamatnak. Most készítjük elő a kipusztult fák garanciális cseréjét.

Faügyben Tarlós István magasra tette a lécet a „Tízezer fát Budapestnek” programmal.

Mennyiségileg talán igen és ennek kétségtelenül voltak nagyon pozitív hozadékai is. De az akkori pótlások után ma már nem az a lényeg, hogy hány fát ültetünk el, hanem az, hogy milyen minőségű életteret biztosítunk számukra. A mennyiség helyett a minőségre tesszük át a hangsúlyt. A tarlósi tízezer fa zöme egy köbméteres gödörbe került, körötte összecementálódott, sittes, a gyökérzet számára áthatolhatatlan városi talaj, amiben, főként a belvárosban, senyved a növény.

Tarlós István kiadta az utasítást, hogy legyen tízezer fa, és szerencsétlen főkertesek ültettek mindenhová, de mivel nem volt elég hely, oda is, ami nem fővárosi tulajdon.

A tízezer csemetéből kétezer kerületekhez került, ám lepapírozni elfelejtették, ezt a nehéz örökséget most mi zongorázzuk végig. És hogy tovább bonyolítsam az ügyet: a három év alatt, amíg elültették a tízezer fát, nagyjából másik tízezret kivágtak, s azok helyén ma burkolat, közmű vagy épület áll, fizikailag lehetetlen pótolni őket.

Akkor most, hogy nincs program, fogy a város faállománya?

Azért nem fogy, mert mi program nélkül is ültetünk. Az egészségügyileg leromlottakat, veszélyeseket kivágjuk, de a helyükre csemete kerül. Emellett sokkal kevesebbet vágunk ki, miután bevezettük azt a rendszert, hogy minden egyes közműtervet, úttervet, parkolótervet átnézünk, és csak végső esetben engedélyezünk fakivágást.

Mondják önre, hogy olyan, mint a Madárvédő Golyókapkodó, csak nem szárnyasokat véd, hanem lombosokat.

Kétségtelen, hogy lényegében csak a balesetveszélyes fákra adok kivágási engedélyt, de ott is eléggé ragaszkodom a pótláshoz. A meglévő fa a legnagyobb érték, mert évtizedek alatt pótolható. Úgy vagyok vele, hogy ha lehet úgy fejleszteni, hogy békén hagyjuk őket, akkor fejlesszünk úgy.

Azzal kezd valamit, hogy tele a város fátlan utcákkal?

Sokan megkeresnek, hogy törjük föl az aszfaltot, ültessünk, ám az esetek döntő többségében a felszín alatt minden csupa közmű, és mindhez fix védőtávolság tartozik, vagyis nem marad hely fának. A közműkiváltások pedig irtózatosan sokba kerülnek. Nagy projekteknél lehet opció, de a kisebbek büdzséje ezt nem bírja el. Már akad néhány terv a fiókban, ami számol ilyen új fásítással, de mind forrásra vár.

A közmű a fa legádázabb ellensége. Sokáig az volt a gyakorlat, hogy teszem azt, az ELMŰ vezetéket feszített közvetlenül egy neki útban lévő fa fölé, aztán „érvényesítette” a közmű védőtávolságát, vagyis lekaszabolta a lomb felét, majd a műveletet évről évre addig ismételte, míg a fa ki nem száradt. De jött ön, és elérte, hogy a budapesti fák is megkapták a közmű minősítést, így nekik is jár védőtávolság.

Jár bizony. De nem csak én jöttem, hanem kellett ehhez a teljes kertész, faápoló, tájépítész szakma is, és azok az új szabványok, melyek ezt műszakilag körülírták. Szívesen megmutatom a kollégák által csak „másnapos írisznek” nevezett rajzot… Van a belső védőtávolság lilával, ez a fa statikai védőzónája a tartógyökerekkel, ha ezen belül elnyiszálunk valamit, a fa pár év alatt eldől. Ebben a mezőben nem engedünk semmilyen munkát. Ezen túl található a csurgóterület, ami megegyezik a lomb felszínre vetített területével, itt ér talajt az esővíz, ez a fa felszívási zónája a hajszálgyökerekkel, itt csak kézi munkát engedünk, gépit nem. És van a teljes gyökérzet zónája, ezt is védjük, de már kevésbé szigorúan.

Hány fa él Budapesten?

Fővárosi közterületen 250 ezer, nem fővárosi közterületen további közel egymillió, erdőben még négymillió. A magánterületi, kertben lévő fákról nincs összesítés. A minap átadott Pünkösdfürdő park gátoldalon létesült, ott hatszáz fát telepítettünk el, komoly mennyiség, plusz a Főkert most már új ágazatként erdősít is, az elmúlt időszakban közel tízezer fát ültetett. Így sikerül őrizni a korábbi mennyiséget. De ennél fontosabb, hogy a betegség, veszélyesség miatt kivágott fák helyére tett iskolázott fák sokkal jobb körülmények közé kerülnek, mint az elődjeik. A fa immunrendszere a gyökérzetében található, ha ott tisztességesen ellátjuk, akkor a jelenlegi 25 éves átlagéletkor akár a kétszeresére is növelhető.

Olvasom, hogy a rendszerváltás óta létező műholdas infrafelvételek szerint Budapesten a legnagyobb zöldfelület-csökkenés a kertvárosokban zajlott: egyre több a parkoló, a medence, a viacolor, a műfű – mindennek a fa és a cserje látja a kárát.

Erre is van térképem: az 1992 és 2015 közötti zöldfelület-változást mutatja. A zöld szín a zöldfelület növekedését, a piros pedig a csökkenését jelzi – utóbbival tele az összes kertváros. És vajon hol a legzöldebb a térkép? Bizony a Rákosrendező pályaudvaron. És miért? Mert a kutya nem foglalkozik vele, és szabadon burjánzik a természet.

A saját kertemben és a házam előtt bármit kivághatok?

A magánterületi zöldfelületek ügyeit a kerületek szabályozzák. Vicces, hogy minden egyes kerületnek van favédelmi rendelete, 23 kerületnek 23 féle. A fővárosnak azonban nem lehet átfogó rendelete. Ebbe a nagy üzemeltetők mindegyike, például a Főkert is beleőrül lassan, de hogy egységes fővárosi szabályozás szülessen, ahhoz a parlamentnek módosítania kéne az önkormányzati törvényt. Sose fogja.

Ma van olyan közterületi fa, amin két önkormányzat osztozik, mert keresztülvágja a kerülethatár, de mindkét kerületben más előírás vonatkozik rá.

Egyébként a legtöbb kerületben még jelenteni sem kell a gyümölcsfák kivágását, egyéb fák esetében pedig jellemzően 10 centiméter törzsátmérő alattiakra nem kell engedély, 10 centi fölött kötelező pótolni. Van kerület, mely szigorúbb, van, mely nem is szabályozza a magánterületi fák védelmét.

Az egyszeri városi ember hogyan vigyázhat a fákra?

Úgy, hogy nem konyhasózza a járdát, nem dobja rá a fa tövére az építési törmeléket, nem parkol a gyökérnyakra, nem sérti fel a törzset a rálökött kocsiajtóval, sőt, a biciklit sem lakatolja hozzá, mert azzal tönkreteszi a szállítószöveteket. Valamint közterületen nem hagyja, hogy a kutyája levizelje a fákat. Berlinben megmérték, hogy egyes területeken egyetlen nap alatt húsz liter kutyapisit kap egy-egy fa. Egyik kollégám az Andrássy úti fapusztulás okát kutatva talajmintákat vett a Kodály körönd és az Oktogon között, és brutális nitrittartalmat tapasztalt, aminek forrása egyértelműen a kutyapisi.

Azon a környéken a fák tövében a húgy a talaj egyik fő alkotóeleme.

És a klímaváltozás hogyan hat a városi fákra?

A dísznövénykertész szövetség az üzemeltetők tapasztalatait összegezve minden évben kiadja a várostűrő fák listáját. Egyre szűkülnek a lehetőségeink. Platánt és vadgesztenyét már nem ültetünk, juhart és hársat se nagyon. Nem bírják. És a legtűrőképesebb fajták jelentős része is kiesik, hiszen a bálványfa, a nyugati ostorfa és a zöld juhar is erősen invazív, vagyis a magvaik, kikerülve a városból, kipusztítják a honos fajokat, természetvédelmi területeket tehetnek tönkre.

Tényleg a ginkgo az új csodafa?

Jelenleg a mezei juhar, a déli ostorfa, a magyar kőris és a ginkgo a slágernövény. A ginkgo fantasztikus, bár nem honos, de nem is invazív. Ősi fa, fosszíliaként is ismerjük. Ugyan lassan nő, visszafogott a lombozata, viszont mindent kibír: valaha voltak kártevői, de kipusztultak,

a hirosimai példányai túlélték az atomtámadást.

Egyebek mellett a Széll Kálmán téri elválasztósávba ültettek anno belőle, s több belvárosi utcában is van már belőle fasor. 

A leggyilkosabb invazív növény kisebb, mint a fa: ő a parlagfű. Pollenjeire a magyarok húsz százalékának rámegy az augusztusa és a szeptembere. Allergiás fővárosi honfitársainkban különösen erős mondatok fogalmazódtak meg tavaly a kaszálatlan közterületeket, az úgymond méhlegelőket látva.

A parlagfűnek a nevében is benne van, hogy parlag. Leginkább fölhagyott szántásban érzi jól magát, ahol nincs konkurenciája. Beállt gyepen nem jelenik meg.

Tele vele a város.

Leginkább rozsdaövezetben, felhagyott szántókon találni. A parlagfűvel két dolog tehető: vagy műveljük a területet, vagy békén hagyjuk, nem kaszáljuk, és kivárjuk, míg a terület természetes gyeppé alakul. Csakhogy mivel jogszabály írja elő a parlagfű kaszálását, az önkormányzatok és a nép kaszálja vadul, amit viszont marhára élvez a parlagfű, ugyanis minden más növénynél jobban viseli a zavarást, és ahelyett, hogy elpusztulna, sarjakat hoz, és minden sarjon virágzat, és minden virágzatban pollenek millió, aztán pedig magok százai szolgálják a növény szaporodását.

Egyetlen szezonon át kéne kibírni kaszálás nélkül, és a következő évre eltűnne a parlagfű?

A természetes gyep kialakulásához, vagyis a parlagfű helyi kipusztulásához úgy tíz évre van szükség.

Soknak tűnik.

Sok is, tudom.

Azt állítja, hogy a méhlegelők, vagyis a Vadvirágos Budapest program alá tartozó területek csak „nyomokban tartalmaznak” parlagfüvet?

A kijelölt vadvirágos területeinken nincs esélye a parlagfűnek, azok beállt gyepek, megtelepedni sem tud ott. Ezeken a foltokon is kaszálunk egyébként augusztusban, a magérés után. Ez egybeesik a parlagfűvirágzással, tehát, ha tetszik, ott dupla védelem van parlagfű felmagzása ellen.

A Vadvirágos Budapest program a semmiből nőtt ki tavaly: május végén egyszer csak azt láttuk, hogy a térdig érő susnyásban sárga táblácskák állnak „Nem mind gaz, mi magasra nő, lehet akár méhlegelő” felirattal. Milyen hirtelen jött az ötlet?

Már februárban megterveztük a programot, kora tavasztól kommunikáltuk is, csak hangerőben nem tudunk versenyezni a KESMÁ-s lejáratókampánnyal. Nemzetközi példák alapján azt a célt tűztük ki, hogy visszahozzuk a mezei növényeket, a természetes élőhelyeket a városi környezetbe.

Olyan zöldfelületeket választottunk, melyeket amúgy sem használunk se játszótérnek, se kutyafuttatónak, mert főút mellett találhatóak, vagy mert meredek, rézsűs területek, útelválasztók.

Valamint olyanokat, melyek nagyon természetközeli állapotban vannak, védelem várományosak. A főváros 6 millió négyzetmétert kaszál, ennek 4,5 százalékát, nagyjából 28 hektárnyi területet vontunk be a programba. Amúgy a 6 millió négyzetméter kaszált gyep a töredéke a fővárosi gyepeknek, az összes többit a kerületek felügyelik, nincs rá hatásunk.

Igaz, hogy sem a fővárosnak, sem a kerületeknek nem volt pénzük kaszálni?

Úgy pontos, hogy nem volt pénz az azonnali és minden területet rögtön lefedő kaszálásra. Amit a Covid nem vitt el, azt elvitte a kormányzati megszorítás. Tavaly az elvonások miatt a fővárosi cégeknél, köztük a Főkertnél is legalább 20 százalékot kellett vágni a költségvetésből. A Főkert ezt úgy élte túl, hogy nem vont be alvállalkozót, csak a saját munkaerejével kaszált rendületlenül. Emiatt másfél hónap után érte utol magát.

A városvezetés politikailag bukott az ügyön.

A Medián mérése szerint a fővárosiak 74 százaléka támogatja a Vadvirágos Budapest programot. A politikai sárdobálást pedig abból a szempontból nem bántam, hogy legalább megindult a társadalmi diskurzus, ezek hullámán sokakhoz eljutottak a szakmai üzeneteink is.

Eleinte ugyan ment az anyázás, viszont villámgyorsan arra a szintre jutott a dolog, hogy kiskerttulajdonosok életre hívták a „Ne kaszálj májusban!” mozgalmat, és Facebook-csoportokban vitatják meg, hogy ideje eltérni az eddigi divattól, miszerint a szép kert olyan, mint a golfpálya.

Ez fontos eredmény, komoly siker

.Idén mégis hamarabb kaszált a Főkert.

A programba bevont terület mérete nem csökkent, viszont a kerületi és a fővárosi önkormányzat vezetői is realizálták, hogy a programban nem szereplő területeken, kerül, amibe kerül, már májusban kaszálni kell.

Honnan lett rá pénz?

A Főkert hosszú időn át évi 4,6 milliárdból gazdálkodott, tavaly mindössze 3,2 milliárdból, idén viszont 5,2 milliárd a büdzsé. Ne tőlem kérdezze, honnan csoportosított át a városvezetés. Ahonnan átcsoportosított, ott biztosan nagyon fáj. Rémisztő az önkormányzatok anyagi háttere, a központi elvonás mértéke.

A méhlegelők augusztusra egészen lehangoló képet mutattak, teljesen kiszáradtak. Nem kaphattak volna egy kis locsolást?

Az alternatív gyepkezelés lényege, hogy emberi beavatkozás nélkül is életképes ökoszisztéma alakuljon ki. Ez a fenntartható. Ebbe nem fér bele az öntözés, hiszen azzal módosítjuk a megtelepedő fajok sorát, ahelyett, hogy az egyensúlyi állapot felé engednénk a területet. Idő kell a folyamathoz.

Mennyi?

Monokultúrás gyep öt-hat év alatt alakul természetes növényzetté. Aminek része, hogy augusztusra igenis elszárad, ekkor érleli a magokat, amik az augusztusi kaszálással szépen elvetődnek. Hogy a következő évben nagyobb állomány nőjön, virágozzon, hullajtson magot, aztán még nagyobb és még nagyobb, míg beáll a természetes egyensúly.

Az első pár év bizony fésületlen, az emberi szem számára gazos dzsumbujként azonosítható valamit eredményez.

Később, ha a gyep átalakult, sűrűbben is lehet kaszálni.

Miért nem szórnak ki vadvirágmagokat felgyorsítani a folyamatot?

Egyes kerületek kis területen csinálják ezt, s Pünkösdfürdőn mi is ezt a módszert alkalmaztuk. De 28 hektárra elegendő vadvirágmag a világon nincs. Egész egyszerűen nem termelnek ennyit a kertészeti vállalatok Magyarországon és az arborétumi, nemzeti parki magbankokban sincs ekkora mennyiség. A külföldi magkeverékeknek pedig nagy az ökológiai kockázatuk.

Főutak mellett, például a Soroksárin méterszer méteres földdarabok szakítják meg az aszfaltot, karnyi fák senyvednek benne. Köröttük tavaly szintén térdig ért a toklász, bokáig az üres kétdekás üvegek halma, rüsztig a csikk. Ezek is méhlegelők?

Dehogy.

Sima igénytelenség?

Az se. Hanem a közterületi üzemeltetés állapota. Ami kizárólag üzemeltetési pénz kérdése. Van megoldás. Például nem kell elvenni a fővárostól az iparűzési adót.

A Városházáról is látni ám a Soroksári utat, csak nincs kit odaküldeni takarítani, kaszálni.

De idén, mint említettem, jobb lesz a helyzet.

Elkészült a Pünkösdfürdői park, de további jelentős zöldítés nem zajlik. Csupán tervezésről hallani, amire szerény 200 millió forintjuk van, ez még a Főkert büdzséjének is csupán két és fél százaléka.

A Blahát hamarosan átadjuk, azért az is valami. Papíron a Klinikák metró megálló melletti zsebpark, a Flórián téri park felújítása, a Vérmező és a Népliget rehabilitációja készül.

Mikor lesz bármelyikből bármi?

Egy alaposan előkészített közterületi beruházás öt-hat év alatt jut el a gondolattól a megvalósulásig, vagyis egy önkormányzat az előző ciklusban kitermelt terveket valósítja meg.

A Népliget a város legjobb adottságú parkjainak egyike, mégis csak kevesen használják. Önök mit kezdenek vele, ha majd eljutnak odáig?

Létezik egy örökségvédelmi kategória azon a néven, hogy történeti kert. Ezt a státuszt sajnos nem élvezi se a Városmajor, se a Városliget, a Népliget viszont fura mód igen. Emiatt a park eredeti szerkezetén változtatni tilos, visszaállítani kötelesség. Viszont eljött a rehabilitáció ideje. Sokak bevonásával, kérdőívezéssel, fókuszcsoportos beszélgetéssel, ötletpályázattal, civil szervezetek, valamint állami és önkormányzati szereplők szondázásával készül a terv, melynek célja felébreszteni a Népligetet jelenlegi Csipkerózsika álmából.

Hogyan?

Először is: a déli vasút az Ecseri úti metró közelében lepottyant egy megállót, amivel új bejáratot nyer a Népliget, méghozzá az eddig legelhanyagoltabb frontján. Másodszor: az Északi Járműjavító területére megérkezik a Közlekedési Múzeum, és sétánykapcsolatot kap a Népligettel. Ez még egy bejárat. Harmadszor: a vasútfejlesztés a másik oldalon, a X. kerületben, a Balkán park magasságában is eredményez a töltés alatt egy gyalogos-kerékpáros vasúti átjárót, ami nyitja Kőbánya felé a parkot. Ez is egy bejárat.

A három új bejárat hogyan oldja majd azt a vélekedést, hogy ez egy „rosszhírű” park, ahová prostituáltak és a kuncsaftjaik járnak?

Ha használnak egy parkot, akkor a deviancia visszaszorul.

A fejekben kétségtelenül az van, hogy a Népligetbe nem jár rendes ember. Miközben a valóság az, hogy ha nappal kimégy, nem ér atrocitás, és csak csodálkozol, hogy úristen, mekkora és milyen gyönyörű ez a park. Lekértünk rendőrségi adatokat az összes budapesti nagyparkra, és közülük bizony messze nem a Népliget a bűnözéssel legfertőzöttebb, hanem a Margitsziget.

Mert százszor, ezerszer többen járnak oda, mint a Népligetbe.

A Népligetbe is százszor többen járnak majd a rehabilitáció után. Biztos vagyok benne, hogy sikerül megtöltenünk élettel. Megfigyeltünk egy másik érdekességet is: a korábbi Városligetet használók néhány csoportja menekül az azt sújtó beépítések elől, és a Népligetet fedezi fel magának újra.

Városligetezzünk is.

Borzalom, ami ott történik, a Városliget Államligetté és rendezvényközponttá vált. Mindez egyetlen emberen múlik. Meg egy másikon. Az egyik ember nem más, mint Baán László, aki a fejébe vette, hogy múzeumi negyedet csinál a Városligetből.

Azt Orbán Viktor vette a fejébe.

Ő a másik ember. De az álom Baán Lászlóé, aki ezt hatékonyan közvetítette Orbán Viktornak. Valami olyasmivel győzhette meg,

hogy így nemcsak a stadionok miatt fog emlékezni rá az utókor, hanem a kultúra miatt is.

A közparkok, a kertkultúra valóban a kultúra része. De Európában nincs az a város, ami beépítené az egyik legrégebbi, világörökségi zónában lévő központi parkját. Illetve Isztambulban 2013-ban a Taksim Gezi parkban akartak hasonlót, abból majdnem forradalom lett. Mondjuk a Városligetből is majdnem az lett.

Messze volt az a majdnemtől is.

Ha messze volt, akkor kár. Mindenesetre kopaszok fellépése, rendőrségi intézkedés, egy „kivéve a Gyevi bírót” törvény és sok egyéb gazság kellett a Baán-féle terv részbeni megvalósításához.

A kormány azt állítja, hogy az építkezés során nem csökkent a zöldfelület aránya.

Szemenszedett hazugság. Úgy kezdődött a projekt, hogy a szabályzók módosításával kivették a Hősök terét, a Szépművészeti Múzeumot és a Műcsarnokot a telekből. Amivel az 5,6 százalékos beépítettséget 4,6-ra csökkentették, így kapásból nőtt a zöldfelület aránya. Papíron. A már elkészült és a tervbe vett épületek a korábban lebontottak összalapterületének többszörösét foglalják el, magasabbak, alápincézettebbek, túlterjeszkednek az épületek kubusán. Kivégzik a parkot.

Baán László azt mondja, csak oda építenek, ahol eddig se volt zöld.

Ennél többet állít Baán: csak oda építenek, ahol mindig is épület állt. Ez is hazugság. A Felvonulás téren mikor állt épület? Sose. Most meg átadták rajta a Néprajzi Múzeumot.

A Felvonulási tér le volt aszfaltozva.

Amiből kétféleképpen lehet kimozdulni. Egy: az aszfaltot fölbontjuk, és csinálunk a helyére parkot, amivel helyreállítjuk az 1953 előtti állapotot. Merthogy a Sztálin-szobor miatt burkolták le azt a területet, előtte zöld volt. A Városliget integráns része. Sőt, itt volt a főbejárata is, a Rondó. 

Önnek tetszett a Városliget a mostani beavatkozás előtt?

Nem. De közparkot nem úgy rehabilitálunk, hogy teleépítjük, hanem úgy, hogy rendbe tesszük. A különbség költségben is óriási: 250 milliárdról indultak, ma 400 fölött járnak, a parkrehabilitáció viszont kijött volna húszból, de tán tizenötből is. Még azt sem akarják megérteni, hogy a Városliget azért került katasztrofális állapotba, mert eleve borzasztóan túl volt terhelve. Az intézmények, a Pecsa és a Közlekedési Múzeum jelentős közönséget vonzott, plusz ott a számolatlan egyéb rendezvény, vurstli, hőlégballonozás, futóversenyek, majális. Ma a park minden négyzetcentiméterén mindig történik valami. A Margitszigeten évente maximum három nagy és néhány kisebb rendezvény tartható, nem véletlenül, hiszen nem bír el többet. Nem azt mondom, hogy ne épüljön új múzeum. Ahogy említettem, örvendetes, hogy a Közlekedési Múzeum a Népligetbe költözik, ráadásul egy rehabilitálásra váró rozsdamezőbe. A Városligetet viszont kivégzik a fejlesztésekkel, pár év, és totál le lesz harcolva, pláne, ha megépül az Új Nemzeti Galéria. Az épületeket ki kell szolgálni, kell parkoló, kell árufeltöltés, kell burkolat, kell hozzá közmű. Egy múzeumban állandó a mozgás, az építés, ráadásul, mivel a múzeum önmagában nem rentábilis, szervez az esküvőtől a fogadáson át a céges buliig mindent. Tessék megnézni, mi megy az Olof Palme házban, mióta felújították!

Egy kamu és helytörténet-hamisító kiállítás ürügyén rendezvényhelyszín lett, VIP emberek autóznak be limuzinokkal az elvileg autómentesnek szánt park kellős közepébe. Mi lesz a hétköznapi emberekkel, akik „csak” pihenni szeretnének? Amikor kimégy a zöldbe, nem azt az élményt akarod újraélni, ami a Nagykörúton ér.

Világvárosi nagy parkok hogyan működnek? Central Park? Hyde Park?

A Central Park háromszor akkora, mint a Városliget, és egyetlen múzeuma van. A Hyde parkban egyetlen épület sincs. Úgy működnek, mint egy park: rekreációs felületként.

Beszélt erről Baánnal?

Beszéltem.

Két, a művészet és a környezet iránt elkötelezett okos ember hogy nem képes dűlőre jutni?

Készítettem neki egy alternatív tervet, mely a múzeumok zömét máshol, rozsdaterületeken helyezte volna el. Komoly városrehabilitációs tett lehetett volna. Lesöpörte. Azt mondta, Orbán Viktortól a múzeumok Városligetben történő felépítésére kapott felhatalmazást, ezt kell tolnia.

A túlhasználásra, a kitaposott gyepre, a letiport cserjékre, a kihugyozott csemetékre mit mond Baán?

Azt, hogy lesz pénz mindenre. És valóban, szakmányban cserélik a kipusztult növényeket. Még. Fenntartható? Nem az. A nagyrét területe porzik, mert a sok vurstli legyalulta. A kutyafuttatóba műfüvet raktak, miután a kutyás terhelés legyalulta. Egyetlen szezon alatt. Baán látott Amszterdamban egy parkot, ahol nem négy-, hanem tízmilliós az évi látogatottság, és azt is fönn tudják tartani. Na, de az Amszterdam! Itt fenntartásra sose lesz annyi pénz, mint ott.

Hogyan segít a pénz a fűkitaposáson?

Ha a pénz nem számít, akár évente cserélhető a gyep. Fullra. Termesztik, felgörgetik, kiszállítják, letekerik. A régit meg elszállítják. Nem éppen környezetbarát megoldás, ám működik.

De a magyarországi állami fejlesztéseknél azt láttuk eddig, lásd Millenáris, lásd Gödör, hogy létrehozunk egy zöldfelületet, majd ráengedünk marha sok embert, és lepusztul az egész.

Esetleg 5-10 évente felújítjuk. A Gödör, amióta létezik, kétszer tokkal-vonóval föl lett újítva, hiába, és a vurstli egyre nő, már óriáskerék is van, meg egy komplett bódéváros. Fenntarthatatlan. És rémesen gagyi.

Említette, hogy a Városháza park lehet Karácsony Gergely beígért Nagy Műve. Lassan három év eltelt a ciklusból. Mire vártak eddig?

Tervezési programegyeztetésekre, közbeszerzésekre, tervezési programra, pénzügyi fedezetre, műemléki véleményre, kerületi állásfoglalásra. Nehéz volt házon belül elfogadtatni, hogy nem lesz mélygarázs. Ilyen volumenű ügyben szava van nemcsak a főpolgármesternek, hanem az összes főpolgármester-helyettesnek, a főosztályvezetőknek, az üzemeltetésnek, a vagyongazdálkodásnak, a főépítésznek. Sőt, szakhatóságoknak, államnak is. Mivel ez egy 300 éves barokk műemlékház, így a kerülettel, a Miniszterelnökséggel és a kormányhivatallal is egyeztetni kell. Egy jó köztér 5-6 év alatt abszolválható projekt feszített tempó nélkül, s ez a pénzzel kitömött állami tervezőcégeknél sincs másként. A BFK akkor alakult, amikor Karácsony Gergely főpolgármester lett. Hány projektjük van készen? Egy sem. S közben megszűnt a BFK. 

Miért nem lesz mélygarázs?

Mert példát szeretnénk mutatni.

Nem az a jövő, hogy szűkítjük az autósközlekedést, és ami autó marad, azt bevisszük parkolni a föld alá?

A jövő az, hogy a belvárosban nem közlekedünk autóval. Hanem gyalogolunk és a közösségi közlekedést használjuk.

Amennyiben van nekünk egy jó kis tömegközlekedésünk, a metróvégállomásoknál P+R parkolóval.

A belvárosban világviszonylatban is jó a tömegközlekedés. A P+R-eket pedig én még a metróvégállomásokig se engedném be, csak az agglomerációba.

Miért?

Hogy be se üljenek az emberek az autóba. Utána már nehéz őket kiszedni belőle. Inkább ücsörögnek a dugóban, és a másikat, meg a mindenkori vezetést szidják.

Hogy be se üljenek, ahhoz kéne egy pöpec elővárosi tömegközlekedés, ami rácsusszan a külvárosban is combos városi tömegközlekedésre.

Ez lenne a következő lépés. Vitézy Dávidék dolgoznak rajta.

Következő lépés? Inkább az első, nem? Ki az a marha, aki másfél-két órát pöfög a dugóban, ha tömegközlekedve feleannyi idő alatt átér a város egyik végéből a másikba? De jelenleg pont fordítva van.

Csúcsidőben nem biztos hogy így van. És abban azért ugye egyetértünk, hogy a kiskörúton belülre már ne pöfögjön be senki? Például az, hogy a József nádor tér alá mélygarázst rakatott a kormány, még a Vitézy Dávidnál is kiverte a biztosítékot. Fel nem foghatom, miért kell a maradék zöldfelületet is kinyírni. Mélygarázs fölött nem nő fa, olyan biztos nem, ami árnyékot ad.

A kormány is terelné a népet a tömegközlekedés felé. Palkovics miniszter a minap jelentette be, hogy vizsgálják a német „9 eurós bérlet” ötletének esetleges kopírozását. A németeknél most nyáron havi 9 euróért, vagyis úgy 3600 forintért, tehát fillérekért vásárolható az összes buszra, villamosra, metróra és egyéb helyi közlekedési eszközre, még a helyközi regionális vonatokra is érvényes bérlet. Ami csodálatos idea. 

Akad más példa is. Bécsben az éves bérlet 365 euró, azaz 1 euró/nap lett. Ami igencsak ösztönzi az embereket, hogy az autójukból átüljenek a közösségi közlekedésre. Bécs városának ezzel kapcsolatos költségeit természetesen kompenzálja az állami és a tartományi büdzsé.

Ugyanis kultúrállamban más izéjével nem verik a csalánt.

Egyebek mellett e mentalitás miatt működik a rendszer. Budapest alighanem örömmel fogadna egy ilyen intézkedést, amennyiben az nem róna további terhet az amúgy is kivéreztetett költségvetésére.

Önnek tetszik a Városháza park terve?

A tetsziknél fontosabb az, hogy működik-e majd az a park.

Működni fog?

Működni.

És tetszik is?

Egyébként meglehetősen tetszik is. 

Ön azt nyilatkozta, hogy drága lesz a fenntartása.

Kihívás lesz fenntartani és távol tartani a gyeptől a nagy rendezvényeket. Viszont legalább megvalósítható annyiból, amennyit a főváros félre tudott tenni rá.

Mennyit tudott félretenni rá?

Nettó 1,4 milliárd, 1,9 milliárd bruttó.

Mire lesz jó a tér? Lehet majd nagyokat koszorúzni?

És lehet majd beszélgetni. És teret ad kulturális rendezvényeknek, mint a Könyvhét, a Zsidó Nyári Fesztivál, az Arckiállítás. Valamint megoldja a Merlin és az ideköltöző galéria köztéri kapcsolódását.

A Városháza park ügyét beárnyékolta a Városháza esetleges eladása körüli botrány.

Amit csak kicsit bántam. Épp dolgoztunk a park tervpályázati előkészítésén, amikor jött a botrány, mire Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes az asztalra csapott, hogy elég a vitákból, most azonnal kiírjuk a pályázatot. Ez a park szempontjából pozitív fordulat. Amúgy dermesztő, hogy Orbánék elhitették a néppel, hogy a főváros egyáltalán képes lenne eladni a Városházát. Ostobaság! Egyrészt, mert állami engedély kellene hozzá, másrészt mert a Városházán sem volt rá politikai akarat. A fővárosi Fidesz-frakció egy a számos lehetőség egyikét vizsgáló tanulmányt fújt föl.

A Városháza fenntartása rengeteg pénzbe kerül.

Kétségtelenül.

A ház területének fele folyosó, tele kutricával, tizenöt perc átérni egyik végéből a másikba. Energetikailag katasztrófa, rengeteg műemléki kötelezettséget ró ránk.

Ha önön múlna, eladná?

Mégiscsak ez a városháza.

Átköltözhetnének a régi városházára.

Nem férnénk be, plusz nem a főváros tulajdona, hanem a kormányhivatalé.

A home office megoldaná a helyhiányt.

Még az se oldaná meg.

A mostani Városháza árának feléből vadiúj irodát húzhatnának fel, amit jóval olcsóbban üzemeltethetnének.

Pont arról beszéltünk, hogy ezt az épületet lehetetlen eladni

.Megegyezhetnének az állammal.

Aha… A botrány után kizárt, hogy racionális megoldás szülessen. Ráadásul a városvezetés meghozta döntését: maradunk. Pont.

Van Budapesten egy, még a Városházánál is hatalmasabb iroda, csak az nem fekszik, hanem áll: a MOL-torony. Mit jelent tájépítészetileg ez a világörökségi területen található 143 méter magas tüske? A sajtó jobbára azon pörgött, hogy zavarja-e a panorámát, amikor az ember, mondjuk, a Margit hídról a Parlament és a Vár felé tekint. Közben viszont elsikkadt, hogy felépült egy húszezres város a városban, amiből csak a torony kétezer embert mozgat nap mint nap. Adódnak ebből az esztétikán túli problémák is, nem? Mondjuk az, hogy ez a kétezer/húszezer ember esetleg reggel és este bedugítja majd fél Dél-Budát, aztán a budai rakpartot, azon keresztül a Lágymányosi hidat, azon keresztül a pesti oldalt. Ezt átgondolta valaki?

Arra való a főváros és a kerületi önkormányzat hogy az ilyeneket időben átgondolja.

Átgondolta?

Szerintem nem.

Mikor kellett volna átgondolja?

Mielőtt kiadta az építési engedélyt, Tarlós és a Fidesz fővárosi frakcióját annak idején is vezető Hoffmann Tamás idején.

A kisváros szinte kész, a tornyot hamarosan átadják. A közlekedéssel kapcsolatban egyelőre azt tudni, hogy meghosszabbítják a fonódó villamos vonalát.

Igen, a beruházó nagy kegyesen vállalta, hogy elkészíti a terveket, aztán kivitelezzen, aki akar. Édeskevés. De ha még csak a közlekedéssel lenne baj! A XI. kerületben már most ölni kell az óvodai helyekért és gyilkolni az iskolai helyekért. A fővárosnak lett volna lehetősége úgynevezett településrendezési szerződést kötni a beruházóval, például arról, hogy engedélyezi a magasabb szintszámot, cserébe elvárja, hogy a befektető elvégezzen néhány közberuházást: építsen óvodát, iskolát, postát, szolgáltatóházat. És bővítse a közműveket.

Ha épül egy ekkora városrész, nem lesz elég a korábbi szennyvíztisztító kapacitás, a transzformátorállomás, satöbbi. Sőt, a torony tűzvédelmét és katasztrófavédelmét is meg kell oldani. Ha tűz üt ki egy ilyen helyen, oda rengeteg szerkocsi kell, plusz helikopter, hasonlók.

Amit megint csak a köz kell biztosítson, törvény kötelezi rá. Minderre gondolnia kellett volna az akkori főépítészeknek, városvezetőknek.

Biztos gondolt rá. A kérdés inkább az, hogy miért nem tett valamit?

Jó kérdés. Elemi tényezőket nem vettek figyelembe az engedélyek kiadásánál és az építési szabályzat módosításnál. Onnantól veszett fejsze nyele. A beruházó bolond lenne építeni bármi extrát.

Marad az, hogy épít a kerületi önkormányzat, a fővárosi önkormányzat, esetleg az állam?

Más nincs. Az a baj az ilyen gigafejlesztésekkel, hogy a beruházó viszi a profitját, és utána a város szív. Amennyiben nincs egy jó deal. És itt nincs. Megjegyzem, a Fradi-pályánál felhúzott Telekom székháznál ugyanez a helyzet, pedig oda is napi tízezren járnak be. 

A most engedélyezés alatt lévő gigaberuházásoknál önök képesek érvényesíteni a város érdekét?

Nagyon igyekszünk. De részletekről nem beszélhetek, mert az ügyek titoktartási kötelezettséggel fedettek.

Jól felidegesedett.

Pedig nem szokásom.

Beszéljünk önről meg a szakmájáról, csak úgy levezetésképpen. Ön az első budapesti főkertész, akit főtájépítésznek neveznek. Mi a különbség?

A tájépítész a kertészek szemében építész, az építészekében meg kertész. Valójában a kettő között vagyunk. Míg a kertész termeszt és kivitelez és fenntart, a tájépítész zöldfelületet tervez. Az én feladatom a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló területeken előkészíteni a lepukkant zöldfelületek rehabilitációját, valamint megtalálni azon területeket, amelyek most még nem zöldek, de azzá válhatnak. És keresem a város azon erdős vagy legelős, rét és mocsár területeit, melyek megérettek a természetvédelmi területté nyilvánításra, menthetők, valamint azon területeket, melyek még nem erdők, de erdősíthetők.

Honnan a személyes motiváció?

A nagymamám tanyasi kulák családból származott, világéletében üvegházi növénytermesztéssel foglalkozott, sokat lézengtem körülötte. Az egész családomhoz közel volt és van ma is a föld. Aztán, mivel a természettudományos érdeklődésemhez rajzkészség társult, a gimnáziumból a tájépítészeti karra felvételiztem. Amúgy a szakmám a XIX. század közepe óta létezik, csak akkor még nem tájépítészeknek, hanem kerttervezőknek hívták a művelőit. Ekkor kezdtek a városok zöldülni. Az első ember, aki tájépítésznek nevezte magát, az a New York-i Central Park, valamint az első amerikai nemzeti park, a Niagara Falls Reservation atyja, Frederick Law Olmsted.

A Niagara Nemzeti Parkon mit kellett tervezni?

Le kellett határolni, kirándulóutakat kellett létrehozni, látványpontokat meghatározni és rögzíteni kellett a viselkedésformát, egyebek mellett azt, merre mehet a turista. A cél a természet megőrzése, konzerválása, bemutatása. De hogy fokozzam: a kerttervezők előtt is éltek kollégák, ők a kertművészek.

Ki a legeslegelső kertművész?

Tán az, aki a hét csoda egyikeként számontartott Szemirámisz függőkertjét tervezte.

Szemirámisz függőkertje létezett?

Létezhetett, de nem tudni, hogy pontosan hol. A kertművészeti alkotások rendkívül sérülékenyek, könnyen elpusztulnak.

Hogy nézett ki, ha létezett?

Csarnokok fölé épített kőteraszokon hatalmas zöldfelület, egyebek mellett Libanonból hozott cédrusokkal, plusz folyó- és állóvizek, és minden egyéb, ami paradicsomi hangulatot varázsol. Ma úgy mondanánk: tetőkert extrákkal. Az egyetemen ma is létezik kertművészet szak, dizájner irányból közelíti a szakmát.

Ha teleorchideázunk egy betonsilót, az már kertművészet?

Nem. Az giccs. Amit akár kertművész is készíthet.

Említene egy friss magyar kertművészeti alkotást?

Például a Millenáris egy kortárs kertművészeti alkotás.

A régi, algás tavas, aranyhalas a kétezres évek elejéről?

Az egyik tavat utóbb betemették, mert valóban nem működött. Viszont maga a park rozsdaterületen jött létre, az egykori Ganz Művek helyén, tele a párizsi La Villette Parkot idéző gegekkel, búzamezővel, tologatható fákkal. Sokszor van az, hogy a dizájn és a fenntarthatóság összeveszik egymással. Viszont a 2000-es évek elején ez a park új minőséget hozott a II. kerületbe. De nekem az új Millenáris Széllkapu is tetszik a rengeteg technológiai nóvummal. Kedvelem az újításokat. Az alatta lévő mélygarázst nem kedvelem.

Ön sose politizált egyik ellenzéki pártban sem. Hogyan került mégis a magas városházi posztra?

Civilként, szakmai aktivistaként, szakíróként szembefutottam az aktuális hatalommal, szerepet vállaltam a Városliget-projekt és a Római parti természetrombolás elleni tiltakozásban. Ami megtetszett Karácsonynak, és felkért. A posztom nem politikai, hanem szakmai. Szakembert kértek fel rá, egy ilyenre lehetetlen nemet mondani, ha az ember úgy gondolja, nem csak dumálni akar, de tenni is.

Szerencsére hagynak dolgozni, ami a mérnöktársadalomban megfizethetetlen érték. Ez egy új pozíció, és nekem ambícióm, hogy ha egyszer véget ér a megbízatásom, az intézmény megmaradjon: bármilyen színű lesz is a városvezetés, legyen egy ember, aki Budapest zöldfelületeivel foglalkozik. A Városháza falain belül az elmúlt hetven évben ilyen nem volt, és a társadalom mostanra jutott oda újra, hogy óhajtsa. Nem én vagyok a fontos, hanem az intézmény. Amivel a tájépítészek foglalkoznak, ahhoz sok idő kell és végtelen türelem. A politika más időszámításban működik. Viszont, ha az intézmény ciklusokon átívelően biztosítja az időt és a város zöldítése felé húz, akkor már elmondhatom, hogy elértem a célomat. 

Forrás: 24.hu, Nagy József cikke