Napokkal az otthonfelújítási program július elsejei indulása után, de végre elérhetővé vált a regisztrált kivitelezők listája is. Nem kötelező közülők választani az igénylőknek, de előnyösebb. Az adatbázisban a felújítás helye alapján lehet keresni vállalkozást.
Az eredetileg tervezetthez képest egy hónapot csúszott a 108 milliárd forintos keretösszegű otthonfelújítási program indulása, de július 1-től végre igényelhető az 1991 előtt épült családi házakra a maximum hatmillió forintos támogatás. Már a program áprilisi bejelentésekor azt ígérték, hogy az állami kézben lévő Építésügyi Minőségellenőrző és Innovációs Nkft. (ÉMI) honlapján az ingatlantulajdonosok többféle segítséget is kapnak a tervezéshez és igényléshez.
Ezek közül a tanácsadók és kivitelezők, valamint a felhasználható kulcstermékek listája lett volna a legfontosabb, mindegyiküket megemlítik a végleges pályázati felhívásban is. Azok azonban, akik már július első napjaiban be akarták nyújtani a kérelmüket a sikeres igénylés érdekében, ezekre a listákra még nem számíthattak. Leghamarabb a kulcstermékek adatbázisa vált elérhetővé, de kezdetben erősen hiányosan, sok alapvető, a kiírásban felsorolt felújításokhoz szükséges építőanyag vagy berendezés egyáltalában nem szerepelt a listán, ami azonban azóta folyamatosan bővül. Az itt elérhető két listában építési termékek, valamint hő- és melegvíz-termelő berendezések találhatók. Előbbiekből vasárnap már csaknem 700, míg az utóbbiakból 135 szerepelt az adatbázisban.
Kulcstermékek alatt egyrészt azokat az egyszerűsített környezeti minősítéssel rendelkező építési termékeket érti a kiíró, amelyek számított környezeti terhelési pontszáma meghaladja a minimum értéket (a minimum érték 8), valamint azokat a hő- és melegvíz-termelő berendezéseket, amelyek megfelelnek a megfelelőségi irányelveknek és megfelelőségi nyilatkozattal rendelkeznek. Az otthonfelújítási támogatásból megvalósuló korszerűsítés során csak ilyeneket lehet beépíteni.
A regisztrált kivitelezők listája az igénylés július elsejei indulásakor azonban még nem volt elérhető, magát a regisztrációt is csak ezután kezdhették el a kivitelezők. Kivitelező nélkül pedig esély sincs benyújtani az igénylést, hiszen ahhoz árajánlat és költségvetés kell attól a vállalkozótól, akivel a megállapodik a háztulajdonos. Nem kötelező ugyan regisztrált kivitelezőt választani, és a választott vállalkozó utóbb is felkerülhet a listára, de az igénylőknek mindenképpen biztonságot jelent ez a lista. Ráadásul pénzügyileg is előnyösebb ilyen kivitelezővel dolgozni. A támogatási összeg 50 százalékát meghaladó szállítói előleg igénybevételére ugyanis kizárólag az a kivitelező (szállító) jogosult, amelyik szerepel a regisztrációs listán.
A kivitelezők adatbázisa most már elérhető itt, ráadásul területi bontásban, tehát a rendszer az ingatlan helye alapján már azokat a kivitelezőket mutatja meg, akik ott is vállalnak felújítást. Tapasztalataink szerint kisebb megyékben is elég nagy a kínálat, de érdemes minél előbb felvenni a kiválasztott kivitelezővel a kapcsolatot, mert még ilyen, viszonylag nagy listánál is előfordulhat, hogy hamar elfogynak a közeli vállalási idők, illetve már csak egy viszonylag későbbi időpontra vállalják a munka felmérését és ez alapján a költségvetést és árajánlatot. Ez pedig a kölcsönigénylés csúszásához vezet, amivel a jelentkezők azt kockáztatják, hogy lemaradnak a támogatásról.
Az otthonfelújítási programból 20 ezer ingatlan energetikai korszerűsítése valósítható meg, de borítékolható, hogy ennél több lesz az igénylő. A támogatás elnyerése szempontjából ezért az a legfontosabb, hogy a bank mikor fogadja be az igénylést. Ezt csak akkor teheti meg, ha minden előírt dokumentum és igazolás hiánytalanul rendelkezésre áll. A kérelmeket a befogadási dátum alapján állítják sorba, és ha ezután a szerződéskötés is megtörténik, ez alapján osztják ki a pénzt. Ha valaki már csak a keret kimerülése után nyújtja be az igénylését, abban az esetben juthat támogatáshoz, ha a korábbi jelentkezők közül annyian nem kötnek végül kölcsönszerződést, hogy már ő is sorra kerül.
Az igényléseket az MFB Pont Plusz fiókokban lehet személyesen beadni, amelyekből 266 található országszerte. A hálózatot az MBH Bank, az OTP Bank és a Gránit Bank működteti, utóbbi már lehetővé tette az internetes oldalán az online igénylést is.
Forrás: bank360.hu